| Hotel története |
Múlt és jelenSzállodánk múltja ...A házat 1936 - 1937-ben Prof. Badiny Jós Ferenc (1909 - 2007. március 10.) az egykori Magyar Királyi Hadsereg repülőtisztje építette feleségével, Tolnay Grétával. Az építkezés Hévíz környékén kitermelt természetes kőből történt, olyan módon, hogy a köveket csak faragták és kötőanyaggal illesztették össze. A kövek kb. 60 cm átmérőjűek, külső felületük eredeti formájában fennmaradt, a belső felületén mészből és homokból vakolatot kapott. A munkák elvégzése 6 hónap alatt történt, 12 kőműves és 20 segédmunkás közreműködésével. A régi tetőszerkezetet kb. 1 hónap alatt ácsolták meg és fedték be. A nyílászárókat a helyszínen asztalosmesterek vörös fenyőből készítették. A szálloda az építtetőre utalva a "Hadnagyszálló" nevet kapta és 1937-ben megnyitotta kapuit. A szálloda 1937 és 1939 között főrangú osztrák, német vendégeket is fogadott. Az akkori vendéglátásra jellemzően a főszakács személyesen járta végig a vendégeket, érdeklődve arról, hogy mit kívánnak fogyasztani és ennek megfelelően készítették el az ételeket. A szálloda fénykora a II. világháború után sajnálatos módon megtört és többé már nem üzemelhetett a tulajdonosok koncepciója szerint. Az 1990-es években sorsára hagyták az épületet, romos állapotba került, tetőszerkezete teljesen megsemmisült. Az ANNUITAS Rt. tulajdonosai ebben az állapotban találtak rá és döntöttek úgy, megpróbálják eredeti formájában felújítani és régi dicsőségét visszaállítani. A két évig tartó teljes rekonstrukció után a Kis Helikon**** Residence Hotel 2001-ben háromcsillagos szállodaként nyitott meg és 2006. március 06-tól már négycsillagos szállodaként várja vendégeit. Az építtető 2002. évben 93 éves korában meglátogatta a házat és biztosította a tulajdonosokat teljes megelégedéséről, ahogyan a házat rendbe hozták és jelenleg is üzemeltetik.
...és jeleneA Kis Helikon**** Residence Hotel menedzsmentje 2006. március 7-től, a ház fennállásának 70 éves évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozattal bemutatja az ezen időszaktól négy csillagos szállodaként működő exkluzív hévízi hotelt. A szálloda adottságai páratlan lehetőséget biztosítanak vendégeink egyéni igényeinek teljesítésére. A személyre szóló ajánlatok készítése során közvetlen kapcsolatba kerülünk vendégeinkkel, megismerhetjük kívánságaikat és a folyamatosan felmerülő kéréseiket rugalmasan tudjuk teljesíteni. A Kis Helikon**** Residence Hotel Hévíz város főutcájáról könnyen megközelíthető, a város kúra negyedében található, kissé elrejtve, nem kérkedve, nyugodt környezetben a gyógytótól 5-8 perces sétára. A szálloda 1936-ban épült a helyi fürdővárosi hagyományok szerint "hévízi kőből" és eredeti formáját megtartva az elmúlt években teljes felújításra került. Parkjában 70-80 éves hársfák állnak. Az épületet határoló, természetvédelem alatt álló őspark speciális klímát biztosít. A régmúlt hangulatát idéző hotel superior és classic szobával rendelkezik. A szálloda superior szobáinak diszkrét eleganciája minden kényelmi igényt kielégít. Berendezése az épület jellegének megfelelő hangulatot tükrözi, tölgyfa bútorzatú, minibárral (kívánság szerint), telefonnal, televízióval felszerelt. A fürdőszobai bekészítés részét képezi a fürdőköpeny, a hajszárító, kedves apróság. A szálloda wellness szolgáltatásaink korlátlan használata lehetőséget biztosít arra, hogy vendégeink felfrissülve, elégedetten térjenek vissza mindennapjaikba (szauna, pezsgőfürdő, hidromasszázs- és gőzkabin, fitneszgép, szobakerékpár). Érkezéskor meglepetés bekészítéssel, gyümölccsel várjuk vendégeinket. Az erkélyeken, teraszokon, az épített francia kertben élvezet a pihenés. A Kis Helikon**** Hotel classic szobák berendezésében és felszereltségében is tükrözik a szálloda egyedi hangulatát. A szobák tölgyfa-bútorzatúak, minibárral (kívánság szerint), telefonnal, televízióval felszereltek. Koktélterasz, Mediterran Café Bár Business Stúdiónk/tárgyalónk telefon-fax, internet, flip-chart felszereléssel, titkárnői szolgáltatással, idegen nyelvű tolmácsolással, páratlan környezetben, vezető managerek igényeihez igazodva biztosít tárgyalási lehetőséget kis létszámú tréningekhez. A tradicionális hévízi kúra a tó gyógyerején alapul, ezért nálunk a szakorvosok különös figyelmet fordítanak arra, hogy kúráikban beépítsék a természetes gyógykezeléseket. A szálloda melletti épületrészben, a reuma praxisban, amely a kerten át megközelíthető, vendégeink az alábbi kezeléseket vehetik igénybe: elektro-, balneo- és hidroterápiás kezelések, parafangó, pakolások, gyógytorna. A szálloda Wellness Centruma szaunával, pezsgőfürdővel, hidromasszázs- és gőzkabinnal, fitneszgéppel, szobakerékpárral illetve masszázslehetőséggel áll vendégeink rendelkezésére. Szállodánk díjmentes szolgáltatásai közé tartozik az értékmegőrző használata a recepción, a személygépkocsival érkező vendégek részére a zárt parkoló használata illetve tavasztól őszig a pihenőkert, a napozóterasz, a napágyak és a napernyők használata. Badiny Jós EmlékszobaEmlékszoba avatás szállodánkban
Sok év után visszatért Magyarországra, hogy lelke megnyugvásra találjon.15 kötetből álló életmű sorozatot írt, amely mindegyike gondolkodásra késztet. Ez az emlékszoba őrzi Dr. Badiny Jós Ferenc emlékét, tükrözi szellemiségét. |




















Hotel története
A Kis Helikon**** Residence Hotelben, 2008. februárjában ünnepélyes keretek között került felavatásra Dr. Badiny Jós Ferenc egyetemi tanár emlékszobája, aki 1936-ban a házat építtette, és ahol élete legboldogabb szakaszát töltötte. 1945-ben a házat el kellett hagynia, hogy bejárja a számára kijelölt életutat. Argentínában kezdett el sumerológiával foglalkozni és a Buenos Aires-i Egyetemen tanított sumér nyelvet és ékírást, mezopotámiai kultúrák történetét és mezopotámiai vallásokat.