A legmagasabb szintű vendéglátást nyújtó éttermeknek1977-től van lehetősége arra, hogy színvonalas munkájuknak és szakmai felkészültségüknek, elhivatottságuknak köszönhetően erkölcsi elismerésben részesüljenek. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és az Európai Vendéglátók Szövetsége 1992-től olyan szakmai követelményrendszert dolgoztak ki és közösen felügyelnek, melynek teljesítése után az adott étterem elnyerheti a Védnöki Tábla kitüntető címet. A kitüntetés az igényesség, a szakmai minőség védjegye, és garanciát jelent a külföldi és magyar vendégek számára. Az elismerést évente adják át az arra érdemes - a pályázati feltételeknek megfelelő - üzleteknek, amivel elismerik a magas szintű gasztronómiai tevékenységét, valamint védnökséget vállalnak az oklevelet elnyert egység felett. A pályázat értékelése során a szakzsűri előre meghatározott vizsgálati szempontok alapján bírálta el a Kis Helikon Hotel éttermének humán, szakmai és tárgyi feltételeit, illetve szakmai teljesítményét. A tesztrendszer magába foglalja az egység külső képére, a berendezések és felszerelések összhangjára, állapotára, a higiéniára, az üzemeltetésre, az étel- és italválasztékra, azok minőségére vonatkozó követelményeket, valamint tesztelték az alkalmazottak magatartását és szakmai munkáját. Szállodánk éttermének kínálatában főként a magyar ízek, tájjellegű ételek vannak jelen, melyek magyar alapanyagokból és tradicionális ételkészítési eljárásokkal készülnek. Gazdag ételkínálatunkat a méltán világhírű magyar borok széles választékával tesszük teljessé. A múlt századi miliőben, a klasszikus magyar vendégvárás-vendéglátás, ill. a gasztronómiai esték, a gyertyafényes vacsorák, mind-mind a luxus érzésével töltik el vendégeinket. |